Iskolatörténet

A II. Világháború befejezése után alapvető feladat volt az ipari üzemek helyreállítása és a 852.20070918090903termelés beindítása. 1945-ben a tanoncoktatás ügyeinek irányítása az Iparügyi Minisztérium hatáskörébe került. A minisztérium újjá szervezte az Iparoktatási Főigazgatóságot és létrehozta az Országos Iparoktatási Tanácsot. A szakképzést segítendő, 1950-ben a Minisztertanács létrehozta a Munkaerő Tartalékok Hivatalát (MTH-t). Iskolánkat az MTH hozta létre, a szénbányák szakmunkás-szükségletének kielégítésére. Kezdetben a tanítás barakkokban folyt. 1952-ben kezdődtek meg a jelenlegi iskolaépület építési munkálatai. A munkálatok gőzerővel folytak, ennek köszönhetően 1953. szeptemberében, bányásznapra átadták az új iskolaépületet, amely 347 tanulóval kezdte meg munkáját.
Az oktatott szakirányok – a vájárképzés mellett – vízvezeték-szerelő, géplakatos, esztergályos, kovács, villanyszerelő. Az 1950-es évek képzési struktúrája alapvetően úgy épült fel, hogy mindenkor alkalmazkodjon a szénbányák képzési igényeihez.
Az 1960-as évek igen sok változást hozott az iskola életében, egyrészt az épület bővítésében, másrészt a képzési struktúra gyökeres átalakításában. 1969-bern alkották meg a VI. Törvényt, a szakmunkásképzésről. Ebben rögzítették, hogy a szakmunkásképző iskola középfokú oktatási intézmény, amely szakmunkásképzést és nem befejezett középiskolai képzést nyújt.
Az 1969. év volt, amikor az iskola történetében először nem indult vájár osztály. A bányászat visszafejlesztésének időszakában az iskola vezetése megpróbált olyan területek felé nyitni, amelyek távlatokban is életképesnek tűntek. Így került sor a cipőipari képzés indítására, a mechanikai műszerész, géplakatos szakirány további fejlesztésére.
Az 1973-ban bekövetkezett első olajár-robbanás nyilvánvalóvá tette, hogy a bányászat visszafejlesztése elhibázott lépés volt. Az Oroszlányi Szénbányák Vállalat előkészítő munkáját követően 1975-ben ismét kezdetét vette – szinte nulláról – a vájárképzés, amely párosult a bánya-elektrolakatos szakiránnyal. Ettől az időszaktól kezdve alakult ki az az együttműködés, amelynek keretében az iskola három nagy bázisvállalata, az Oroszlányi Szénbányák Vállalat, az Oroszlányi Hőerőmű Vállalat és a Duna Cipőgyár lett. Ez elsősorban azt eredményezte, hogy az intézményben végzett tanulók hosszútávon biztos munkahelyhez juthattak a három bázisvállalatnál.
Az 1985-ös oktatási törvény a korábbi merev irányítást és a szűk keretek közé szorított iskolai életet némileg szabadabbá tette. Az iskolavezetés egyszerre két nagy feladattal nézett szembe: – meg kellett újítani a szakképzést tartalmában és szerkezetében, illetve ehhez igazodva át kellett alakítani az épületet, elvégezve a legsürgősebb felújításokat. Az iskola nemcsak külső képében, de még elnevezésében is őrizte az 50-es években kialakított arculatot.
20150804_1105221988. áprilisában kezdődött meg az iskola történetét feldolgozó óriási kutatómunka. A régi diákoktól, pedagógusoktól annyi tárgyi emlék gyűlt össze, ami az irattárakból, levéltárakból származó anyaggal együtt már nemcsak egy kiállítás, hanem egy állandó jellegű iskolamúzeum létrehozását is lehetővé tette. Az iskolatörténet feldolgozásakor előkerült egy oklevél, amit 1955-ben kapott az intézet abból az alkalomból, hogy felvette Eötvös Loránd nevét (az iskolai dokumentumokban 1961-ig használták a nevet). A padlástérből is előkerült egy értékes lelet- Eötvös Loránd domborműve, amit Závory Zoltán tervezett és Bíró István készített el. Ezt követően az intézmény kérvényezte, hogy újra viselhesse egykori nevét. Az engedélyeztetés viszonylag rövid idő alatt lezajlott. 1989. április 27-én került sor a névadó ünnepségre. Az ünnepségen Dr Bartha György akadémikus méltatta Eötvös Loránd munkásságát. Ekkor került sor a korábban talált Eötvös-dombormű felavatására is.
Az 1989-es év további megújulást hozott az iskola életében. Az intézmény a posta illetékeseivel karöltve elindította a telefon-és hálózatszerelő szakirányt, amelynek az iskola lett megyei bázisa. A jövőt illetően még két fontos döntés született. A minisztérium rövid vizsgálat után engedélyezte 1990-től a 4 éves szakközépiskolai oktatást. A bánya illetékesei az iskola vezetőivel közösen kidolgoztak egy kísérleti képzést, melyben a már más szakmában végzett tanulók 1 éves képzés után megszerezhették a vájár képesítést is. Az 1990-es évek eleje az iskolában a „nagy építkezések” szakasza. Sor került az első emelet felújítására, átalakítására. A volt kollégiumi részből tantermek, szertárak készültek. Megépült egy számítástechnikai tanterem és egy elektronikai labor is. Felújításra került a tetőszerkezet, átalakult az udvari tanműhely, öltözők, fürdők újultak meg, épültek fel.
A 90-es évek az iskola történetében persze nem csupán egy építkezés históriája. Ezekben az években szűnt meg a tanácsi rendszer, az önkormányzat lett az intézmény fenntartója. Ekkor kapta az iskola az önkormányzattól azt a feladatot, hogy vállalja fel a dolgozók általános iskoláját. 1992. szeptemberében kezdődött meg az oktatás. Ugyancsak ebben az időszakban indult egy új képzési forma, a 2 éves speciális szakiskolai képzés. Kezdetben dísznövény-kertész, majd nőiruha-készítő, illetve hegesztő szakmában. Ebben az időszakban igazolódott be, hogy az iskola sikeresen és időben váltott, néhány év alatt jutott el a vájáriskola státuszából a műszaki középiskoláig. Az iskola azt is időben felismerte, hogy képzési struktúrájában, a szakirányok megválasztásában alapvető fontosságú a közvetlen gazdasági környezet igénye. A 90-es évek végén a képzés egyre inkább eltolódott a szakközépiskolai képzés felé, azon belül is a technikusképzés felé. Egyre bővült a paletta: ipari elektronikai technikus, mechatronikai technikus, ruhaipari technikus, gépipari számítástechnikai technikus, automatizálási technikus.
A Veszprémi Egyetemmel közösen akkreditált képzés indult, műszaki informatikai mérnökasszisztens szakirányban. Egyre több tanulónk jutott be felsőoktatási intézményekbe. De megújult a szakiskolai képzés is, a hagyományos szakmák mellett újak indultak: vámkezelő, vámügyintéző, NC-CNC gépkezelő, programozó.
2004-től az intézmény ECDL vizsgaközpont lett, ami egyben azt is jelentette, hogy az iskola vállalta a vizsgára való felkészítést és a vizsgáztatást is. Napjainkig 1200 felnőtt tett sikeres vizsgát.
2004-től az intézmény tagja lett a Területi Integrált Szakképző Központnak. A tanulók itt ismerkedhettek meg azokkal a csúcstechnológiákkal, melyeket a környező ipari üzemek használtak.
2011-ben az intézményt összevonták a városban működő gimnáziummal és egészen 2015. július 1-ig az összevont intézmény telephelyeként működött. A korábban használt nevétől megfosztott iskola több név alatt szerepelt 2011-2015-ig. 2015-ben a Nemzetgazdasági Minisztérium által felállított szakképzési centrumokhoz szervezték a szakképzést. Iskolánk 2015. július 1-től a Tatabánipari_park_madartavlatbolyai Szakképzési Centrum tagintézményeként működik.
Korszerűen felszerelt pneumatika, elektronika, hidraulika, automatizálási labor áll a tanulók rendelkezésére, ahhoz hogy a kor igényeinek megfelelően elsajátíthassák a modern technikát. Ebből adódóan képzésünk igazodik az ipari parkban és a környezetünkben működő gazdasági egységek igényeihez.