Istvan Molnar bejegyzései

Elektronikus napló bevezetése

Intézményünk a 2018/2019-es tanévtől bevezeti az e-Kréta nevű elektronikus adminisztrációs rendszert, amelynek keretében átállunk az elektronikus napló használatára. Ettől a tanévtől kezdve a diákok és gondviselők hozzáférést kapnak a rendszerhez, így folyamatosan nyomon tudják követni a tanulmányi előmenetelt és a pedagógusokkal is hatékonyabban tudnak kapcsolatot tartani. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Évzáró

Ma tartottuk iskolánk évzáró ünnepségét, ahol a tanév eddigi eredményeiről beszélt Bartalus Ilona megbízott igazgató asszony, aki beszéde után elismeréseket adott át a kiváló és jeles rendű tanulóknak, valamint azoknak akik kiemelkedő sport vagy közösségi tevékenységükkel példát mutattak diáktársaiknak. Mindenkinek gratulálunk az elért eredményekhez a nyári gyakorlathoz sok erőt, kitartást a nyár maradék részére pedig jó pihenést, feltöltődést kívánunk!

A rendezvények készült képek iskolánk hivatalos Facebook oldalán találhatók!

Sportnap

Iskolánkban május 2-án tartottuk a sportnapot. A tanulók pingpong, kosárra dobás, célba dobás és a kispályás foci között választhattak. A versenyek szervezésében kiemelkedő szerepe volt Babai Bence 2/14G osztályos tanulónknak, akiknek ezúton is köszönjük munkáját. A nap jó hangulatban telt, mindenki talált az érdeklődési körének megfelelő versenyszámot. Az eredmények megtekintéséhez Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Ballagás

Pénteken elballagtak végzős tanulóink! Minden végzős tanulónknak gratulálunk és sok sikert kívánunk a közelgő szakmai vizsgákra!

Az ünnepségen készült képek iskolánk Facebook oldalán tekinthetők meg!

A Föld napja

A Föld napja 2018-ban is április 22-én volt. Iskolánk a jeles nap alkalmával a közvetlen környezetét tette szebbé: a pedagógusok és diákok segítségével megtisztítottuk az iskola előtti zöld területet illetve az udvarin lévő ágakat is összeszedtük. A programot az Oroszlány Barátainak Körével (a szervezet Facebook oldala és honlapja) közösen szerveztük. Köszönjük a Baráti Körnek a támogatást és azt, hogy munkájukkal ők is hozzájárultak környezetünk megóvásához.

A programon készült képek az iskola Facebook oldalán megtekinthetők!