2017. november hónap bejegyzései

Az Európai Szakképzés Hete

A szakképzés európai hetét az Európai Bizottság hirdette meg abból a célból, hogy az Európa-szerte megrendezésre kerülő helyi, regionális és nemzeti rendezvények révén vonzóbbá tegye a színvonalas szakismereteket biztosító és minőségi munkahelyek betöltését lehetővé tévő szakoktatást és szakképzést. Intézményünk ezen a héten a szakképzéshez kötődő programokkal előadásokkal várta az érdeklődőket. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

Adj új életet tárgyaidnak!

Kedves Diákok!

A Földművelésügyi Minisztérium szervezésében Magyarország idén is részt vesz az Európai Hulladékcsökkentési Hét kampányban, melynek 2017. évi jelmondata:

„Adj új életet tárgyaidnak!”

Ez utal arra, hogy a mostani Hét célja a hulladék keletkezés megelőzésére való figyelemfelhívás, a termékek élettartamának meghosszabbítása, újrahasználatuk vagy megjavításuk révén. Egy kattintás ide a folytatáshoz….

A szakképzés hete Európában

 

Az Európai Szakképzés Hete programsorozatban iskolánk az alábbi lehetőségeket kínálja az érdeklődők részére:

2017.11.22 (szerda) 09:00-11:30 Nyílt nap

Ismerje meg intézményünket, ismerkedjen meg az oktatott szakmáinkkal, ismerje meg pedagógusainkat. Szeretettel várjuk rendezvényünkön.

Facebook esemény

2017.11.23 (csütörtök) 10:00-11:30 Napelemes autók

A Széchenyi István Egyetem csapata 2007-ben alakult azzal a céllal, hogy alternatív hajtási módokkat próbáljanak ki. Végül a napelemes töltés és az elektromos hajtás mellett döntöttek.
Számos nemzetközi eredmény jegyzi a csapat sikerét.
2017. 11. 23-án 10:00-kor ismerkedjen meg Ön is a Szenergy Teammel és tapasztalja meg milyen a jövő autója.

Az előadást tartják:

  • Volf Martin, villamosmérnök hallgató
  • Szák Zsolt, gépészmérnök hallgató
  • Cséplő Norbert, gépészmérnök hallgató

Facebook esemény

A rendezvények helyszíne az iskola Múzeuma (aula, első emelet).

Példát mutatnak

Ma adták át Oroszlányban a Jó tanuló, jó sportoló okleveleket. Idén két diákunk (Szívós Irén 1/9a osztály és Vépi Krisztián2/14 osztály) is a díjazottak között volt.
Szívós Irén 1/9A osztályos szociális gondozó és ápoló szakos tanulónk, aki a kiváló tanulmányi eredmény mellett atlétika és mezei futás kategóriában az Országos Diákolimpián III. helyezést ért el.
Szintén a díjazottak között volt Vépi Krisztián 2/14 osztályos gépgyártástechnológiai technikus szakos tanulónk, aki 4,57-es tanulmányi átlaga mellett a Kajakpóló Országos Bajnokságon csapatban I. helyezést ért el, valamint nemzetközi tornákon is eredményesen szerepelt.
Gratulálunk a díjazottainak és további sikereket kívánunk mind a tanulás mind a sport területén!

Újabb műhelyfejlesztés

A Tatabányai Szakképzési Centrum eszközpályázatán intézményünk egy RSM 500 A palástköszörűvel gazdagította gépparkját. A több, mint 10 millió forintos beszerzés korszerű ismeretekhez juttatja gépész technikus és gépi forgácsoló szakos tanulóinkat nappali és esti tagozaton is.